Fényt!

Sürgetve

Fényt! hogy ne a neon csillogjon a felhőn,
Ne a kosz a szivárvány bomló spektrumán
Fényt! hogy ne a nyomor citerája bőgjön,
A dalból ne kígyózzon elő véres bélnyúlvány.

Fényt! mi a szívről lehántva az erőszakos bordát,
Megpörget, csodálkozik, kérdezi: Ki vagy?
Fényt! mi meztelen énre simuló millió karát,
Csupa dobogás, érzés és melegarany.

Fényt! mosolygó vállveregetést, ölelést,
Arcokról legördülő türelmetlen közönyt.
Fényt! világot a túltekert lelkek mélyén
Csak egy kis emberibb embertelenséget! Köszönöm.