Sajnos az elmúlt hónapokban, sőt talán évben a filozófiát irodalomként olvastam, azaz nem nyíltam meg eléggé botrányos, felforgató igazságai előtt. Mert lehet pusztán kedvtelve ízlelgetni a Zarathustra jeremiádjainak, átkozódásainak és ujjongó himnuszainak antikrisztusi teltségét, vagy lehet elégedetten mormolni a Lét és Idő mesterszavait – a világra való hanyatlást, az ittlét kivetülését, vagy a szorongásban feltáruló végességet és semmisséget. De ha szemet hunyok afelett, mit is akart a filozófus, ha a metaforák, metonímiák és más tropikus nyalánkságokkal való zsonglőrködés elszívja a levegőt az eszem elől, akkor baj van. Bekúszik a gondolkodás felelőtlensége-, az igazság iránti közöny korszaka. A narratív túltudatosság dekonstruktív tudatosság. A Gyanú uralma. A Gyanúé, mely minden mondat végére kérdőjelet rak.
Bár elsőre úgy tűnhet, hogy a Gyanú a különböző benyomások felett gyakorolt józan kritika, ez tévedés. A Gyanú elsődleges célpontja az Én, hiszen minden radikális kétely azzal a lemondó sóhajjal kezdődik: Ohh, mert mi is az ember? Hiszen az ember, a saját élet a par excellence ellentmondás. Az életesemények széttartó mivolta, a modern kori etikai implikációinak fals csengése kétségbeejtő tud lenni. Élj úgy, hogy ne ismerj magadra! Mert amint a Gyanú beette magát a gondolataink közé, nincs megállás. Engem a túlélési stratégiák szánandó tettekre ösztönöztek. Görcsösen kapaszkodtam valaki Másba, hogy mondja nekem azt: Létezel, drága! Vagy lemondóan legyintve elfogadtam ezt a kibaszott világot, de fogcsikorgató cinizmussal próbáltam csakazért is újabb és újabb darabokra szétszedni. Mint egy kisgyerek a játékautót. De minden, minden mélyén munkált valami lappangó türelmetlenség, ami meddővé szikkasztotta jövőt szülő képességeimet.
De a szakadék – az örök kihívás ugye: a halál dekonstrukciója – szélén szédület fogott el, és hullámot vetett bennem a Jó Élet moraja. A Jó Élet pedig a készenlét a filozófia valódi befogadására. Szelíden, derűsen, okosan. Mert a filozófia nem műveltség, szépség vagy intellektuális charme. A filozófia a képesség, hogy újrarendezzük magunkat – világostul, mindenestül –, mozgásba hozzunk a megfeneklett gondolathordalékokat, és új alapokat emeljünk. A filozófia sürgető aktualitás, mely arra figyelmeztet, hogy vállalnom kell a világ iránti felelősséget. Ez a felelősség pedig az élet élése.
Vissza a filozófiához!
A Lét és Idő szigorú analízise az ember létéről tudatosította bennem azt, hogy a nihilizmus lekoptatható. Mert bár a heideggeri program alaptörekvéseiben kudarcot vall, ez a kudarc rendkívül termékeny. Felszabadít az elemi tapasztalatainkat eltárgyiasítva strukturáló kategóriák nyomasztó uralma alól, de nem hagy maga után vállvonogató ürességet, hanem új szükségszerűségek keresésére buzdít. Azt mondja, akár valamilyen átlagosságba akarunk kapaszkodni, akár a semmi keresésébe menekülünk, életünk éléséből úgysem tudjuk kiiktatni azt a folyamatos felfedő-értelmező tevékenységet, melyben a hamisság és az igazság is már csak valami megélt élmény jellemzőiként lehetnek jelen.
Igaz-e vagy? Hamis-e vagy? Vagy.
A szétszakítottság, az ellentmondások mélyén tehát ficánkol valami. És ez nem a fogyasztói társadalom által konstruált Én, mely a narrativitás korában folyamatos affirmatív önkimondásra van kényszerítve. És nem is valami közös tudatban feloldódó, önmagaságától menekülő akárki. Hanem az, akinek a bőrére megy ki a játék, akinek a saját léte a tét (ugye, ugye, a posztmodern játékos-elidegenítés hogy leértékeli ezt a kifejezést?
Tehát nincs miért siránkoznom, nem kell megtalálnom, hanem már meg is találtam az autentikus viszonyulásmódokat, és ezekből ki fogom csomagolni a bennük rejlő lehetőségeket. Diszpozíció, hangoltság, szorongás, mélyunalom – ha a létmegértés kapuiról lehántom Heidegger komorarany heroikus stukkózását, akkor gyümölcsöző önértelmezési kategóriák nyílhatnak meg előttem. Mert a hangulat szeszélyessége nem csak hullámtaraj, átcsapó habos tajték, a hangulat (a semlegességet is beleértve), az ágas-bogas viszonyrendszer mind-mind egyértelmű jelezés, mely nem szétszóratott, egyensúlytalan életre mutat, hanem... valami jelzőnélküli-nagybetűsre.
2 megjegyzés:
Hm. Filozófiának hívod magát az életet. De mire ez a műszó?
A jó élet a filozofikus élet. Az ünnep.
Megjegyzés küldése