Nagyon személyes történelem - a holokauszt

Számháborúk, mutogatások, süket felszólítások. Patetikusan homályosuló tekintetek, a háttérben zuschlagjánosok kuncorásznak. Rossz lelkiismeret savanykás szaga mindenhol. Nagyon hiányzik az ember.

Én akkor döbbentem rá, hogy ezt az egészet nem értem, amikor 18 évesen letettem Szerb Antal Vörösmarty-tanulmányait. Nem értettem, hogy lehet, hogy ezt a legnemesebb, legizzóbb hazafiságtól fűtött, a magyar nyelvet és kultúrát szemérmesen babusgató filoszt saját hazája kegyetlen munkaszolgálatra rendelte, megtörte és megölte. Ha valaki olvasta a Pendragon-legendát vagy az Utas és Holdvilágot, akkor tudván tudja, Szerb Antal mindenkinél többet tett azért, hogy világháborúban megtört, pattanásnyi népként is büszkén tudjunk magyarokként és európaiakként élni.

De hát annyira fáradtan jönnek a szavak, a feleslegesnél feleslegesebbnek érzem a bizonygatást. Mert unom az ürességet matériává gyúró szobrokat, kiállításokat. Unom a rosszkedv, a pesszimizmus, a rejtőzködés, az óvatoskodás mementóit.

Én szolid agnoszikusként is érzem gyökereimben a fényt:

Pilinszky János: Harmadnapon

És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek
És szél támad. És fölzeng a világ.

Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszünhetett dobogni szive -
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.