Unalom

Martin Heidegger volt az, aki a szar élethelyzetek nagy csámcsogójaként az Unalmat is igyekezett a Gond és a Semmi sötét társaságában befogni az ember (nála: ittlét) nagybetűs Lét felé robogó hintója elé.

A mélyunalom "az ittlét szakadékait (Abgrund) mint hallgatag köd járja át". mélyunalomban az ember semmit nem tud kezdeni magával, és... igen, a heideggeri etimológiára érzékeny orrú filozopter már sejti, hogy e banális életleírás mit jelent: a Semmi kezd valamit az ember jelenvalólével. Neki biztos hideg szelek, eső, alpesi sziklák csendes eróziója. Nekem meg a számítógép-hűtő zúgása, egy sohamegnemérkező levél, és a szapora porcicák az ajtóm mögött.

Persze én most jól elidegenítettem-ironizáltam ezt a leírást, ami a legnagyobb csúfság modern világunk ellen a lét komorságával tüntető Heideggerrel szemben. Takarom, persze hogy takarom, milyen kibaszottul félelmetes, a krumpliorrú fasisztoid mester hogy belelát az én ittlétembe!