Hogyan találtam meg istent a bombakamrában?

Igen sokat gondolok egy lányra, akinek kedves Szűz Máriás medálja mögött (...nyelés...) valódi vallásos szív dobog - igaz, néha kissé zaklatottan.

Tegnap az ágyon heverve lázas agyam bakugrásaival valahogy az ő spiritualitásától jutottam el ahhoz, vajh' hogyan élhették meg a háborút a német tábori lelkészek? Mit élhetett át egy pogány rezsim alkalmazásában álló keresztény/keresztyén? Mit gondolhatott egy egyetemes szeretetvallás (okét, tudom, a gyakorlat a kereszténység esetében könnyen túllép ezen) felkentje egy faji szűrőn át pislogó hipernacionalista államról?

Nyilván sokfélét. Nyilván voltak olyanok, akik lélekben a bolsevizmus vagy a zsidóvilágösszeesküvés elleni szent háborúban vettek részt. Emlékszem, Robert Graves kiváló visszaemlékezésében említi, hogy az első világháborúban a német katolikus atyák az angol protestánsok elleni keresztes hadjáratra izzították a bajor nyájat, a protestáns lelkészek viszont már a franciákat és belgákat mutatták fel a sátán szálláscsinálóiként a jámbor pomerániai bakáknak. És ez így ment a másik oldalon is, természetesen.

Dede. Ez nem mond el semmit arról a tipródásokról, dilemmákrról, amelyek egy betegesen modern és betegesen antimodern elmeosztály alkalmazásában álló papot gyötörhetnek. A háború már önmagában is a hit nagy próbatétele, hát még ha azt egy minden szemkápráztató grandiózussága és dicsősége ellenére is nyilvánvalóan embertelen hatalom alattvalójaként éljük meg.

Vagy egyszerűen megadták a császárnak, ami a császáré és a haldokló soldatnak, ami istené? Volt tábori lelkész az SS-ben? Volt lelkész a koncentrációs táborokban?

Van Isten?

A Kasszandra-herélt

Lopakodik a hideg
A hősugárzó jeget kavar
A magány didergése nem háborgat túlságosan,
Csak tompán..., mondjuk úgy, zavar.

Perverz kieléülés, hogy tudom, hogyan és mitöl?
Vagy az őrület dörömbölése, alul, belül és kívül?

Nem akarok többé tudni, nem akarok hiú önfelmutatást!
Ha idegláz, legyen inkább egy perc kacajszünet...talán!