Beh fantasztikus fantáziamozgató kérdés is: Te milyen könyvet/zenét/akármit vinnél egy lakatlan szigetre? Erre a válaszadó lelkesen rá szokta vágni a kedvencét.
Pedig mennyire nem! Mennyire érdekesek az emberi problémák a meztelen sziklák árnyékában vagy egy vihar elől menedéket keresve? Kultúra - emberi, túlontúl emberi? Inkább durva ritmusok, kátálások, óbégatások melyek felkorbácsolják a vért, előcsalogatják a csúcsragadozói ösztönöket.
2007. június 25., hétfő
2007. június 21., csütörtök
Somlóhegy
Elment a józan eszem.
Arra gondoltam, hogy egyszer már megnézem Ibbert live in action, de csak olyankor, amikor kidolgozott beszédet mond. Szombaton Somlóhegyen fog a szovjet csapatok kivonulására egy laza populizmusfikázással fog emlékezni.
Természetesen nem kellett hozzá fél perc, és megvolt egy csodálatos hölgyeménnyel eltöltendő hegymászós-borozós-sátorozós hétvége ötlete. Egy szolid, húsz ember által látogatott emlékünnepség apropóján.
Értem én, kérem, mi a helyzet velem...
Arra gondoltam, hogy egyszer már megnézem Ibbert live in action, de csak olyankor, amikor kidolgozott beszédet mond. Szombaton Somlóhegyen fog a szovjet csapatok kivonulására egy laza populizmusfikázással fog emlékezni.
Természetesen nem kellett hozzá fél perc, és megvolt egy csodálatos hölgyeménnyel eltöltendő hegymászós-borozós-sátorozós hétvége ötlete. Egy szolid, húsz ember által látogatott emlékünnepség apropóján.
Értem én, kérem, mi a helyzet velem...
2007. június 18., hétfő
Pártkocsma
Szombaton Ambóval a XI. kerületi MDF székház kocsmarészlegében kezdtük el az italozást. Egy üveg pezsgő segítségével megpróbáltam magam korszerű konzervatívnak álcázni, de gyorsan kiderült, hogy felesleges itt antalljózsefi kéztartással villantani, mert ez egy szimpla prolikrimó, amit egy olaszfoci- és LuisFigo-rajongó mammer üzemeltet. Margó nem tudja, mi az a vadász, és az évek alatt a sok pancsolt borból kicsapódó tabletta vörösre színezte pelyhüdt bőrét.
Azt hiszem, az összekötő kapcsot az MDF és a szocialisták között nem Leisztinger Tamásnál, hanem itt kell keresni!
Azt hiszem, az összekötő kapcsot az MDF és a szocialisták között nem Leisztinger Tamásnál, hanem itt kell keresni!
2007. június 14., csütörtök
Kultúrtektonika
Kedves Danesztatosz barátom pendítette meg, hogy lehetne vonni valami párhuzamot a természetben a fajok dominanciára való törekvése, valamint a modernitás és a nacionalizmus homogenizáló nyomulása közé.
Azt statisztikai adatokkal lehet bizonyítani, hogy a bioszféra fajgazdagsága a genetika és a globalizált mezőgazdaság korában komoly veszélybe került. De ugyanezt az emberi kultúrára már nem mondanám. Mivel a kultúra nem olyan jószág, amit bármilyen számadattal lehet mérni, ezért csak néhány sejtésemet tudom elmormolni.
Első pillantásra úgy tűnik, az információs korban minden eddiginél szélesebb az értékek, kulturális produktumok, és egyéb izébizék választéka, az ember szabadon válogathat ízléséhez passzoló dolgok között: szabadon begyűjtheti a létező összes slasher-horrort, elmélyedhet a japán nó-sínházban vagy újraélheti valamilyen tradíció rítusait - egyiptomi balzsamozástól vodoo feketemágián át wicca termékenységvarázsokig mindent, amire kicsiny lelkecskéjének szüksége van. Minden kultúra hozzáférhető.
De.
Az ember habitusát, világnézetét, hitét, szokásait, aaaa... szóval csaknem mindenét gyakorlás útján sajátítja el. Ritka a Hűha!-Aha!-fordulat az életben, inkább belenövünk, mintsem belepottyanunk. Persze a kiélezett határhelyzetek felbukkanását senki nem tudja elkerülni, ezeknek megoldásához, vagy legalább a meneküléshez azonban a meghitt ismerősség és a megszokás - a tradíció érzületi alapjai - adhatják a legerősebb és legkényelmesebb fogódzót. Az egyén számára rendelkezésre álló - egyébként ellentmondásoktól és következetlenségektől hemzsegő - minták már a nálunk jóval mérsékeltebb klímával bíró Nyugat-Európában is töredékesen állnak fenn. Hát még Magyarorszáon, ahol az elmúlt kétszáz év permanens tatárjárása simára gyalulta az emberek agybarázdáit. Kéthetetente rendszerváltás.
A ráció fényespáncélú lovagjai persze mostmegnyalhatnák a szájuk szélét, hogy tiszta lap, meg ex nihilo, meg az értékek szabad választása. De hát egy kibaszott hipermarketbe kerültünk, ahol a magunk előtt tolt fejünkbe dobáljuk be a kutyakonzervet! Azt hisszük, hogy majd jól kiválasztjuk, ami nekünk kell, és tök jó lesz. Persze, persze, hisz másoknak is mennyire sikerült!
Itt Bíró Ica a buddhista , Orbán Vixi a keresztény, Pataky Attis a sámán, Gyurcsány Ferenc a baloldali. Ezek persze az igazán hasadtak, de a múltunktól minket is szakadékok - rendben, nosztalgikus szakadékok - választanak el.
Ó, amihez csak káeurópai kezecskénkkel érünk, a kultúra aranyává változik. Mi viszont ugyanúgy megmaradunk iszonyodva bámuló Midasz királynak.
Azt statisztikai adatokkal lehet bizonyítani, hogy a bioszféra fajgazdagsága a genetika és a globalizált mezőgazdaság korában komoly veszélybe került. De ugyanezt az emberi kultúrára már nem mondanám. Mivel a kultúra nem olyan jószág, amit bármilyen számadattal lehet mérni, ezért csak néhány sejtésemet tudom elmormolni.
Első pillantásra úgy tűnik, az információs korban minden eddiginél szélesebb az értékek, kulturális produktumok, és egyéb izébizék választéka, az ember szabadon válogathat ízléséhez passzoló dolgok között: szabadon begyűjtheti a létező összes slasher-horrort, elmélyedhet a japán nó-sínházban vagy újraélheti valamilyen tradíció rítusait - egyiptomi balzsamozástól vodoo feketemágián át wicca termékenységvarázsokig mindent, amire kicsiny lelkecskéjének szüksége van. Minden kultúra hozzáférhető.
De.
Az ember habitusát, világnézetét, hitét, szokásait, aaaa... szóval csaknem mindenét gyakorlás útján sajátítja el. Ritka a Hűha!-Aha!-fordulat az életben, inkább belenövünk, mintsem belepottyanunk. Persze a kiélezett határhelyzetek felbukkanását senki nem tudja elkerülni, ezeknek megoldásához, vagy legalább a meneküléshez azonban a meghitt ismerősség és a megszokás - a tradíció érzületi alapjai - adhatják a legerősebb és legkényelmesebb fogódzót. Az egyén számára rendelkezésre álló - egyébként ellentmondásoktól és következetlenségektől hemzsegő - minták már a nálunk jóval mérsékeltebb klímával bíró Nyugat-Európában is töredékesen állnak fenn. Hát még Magyarorszáon, ahol az elmúlt kétszáz év permanens tatárjárása simára gyalulta az emberek agybarázdáit. Kéthetetente rendszerváltás.
A ráció fényespáncélú lovagjai persze mostmegnyalhatnák a szájuk szélét, hogy tiszta lap, meg ex nihilo, meg az értékek szabad választása. De hát egy kibaszott hipermarketbe kerültünk, ahol a magunk előtt tolt fejünkbe dobáljuk be a kutyakonzervet! Azt hisszük, hogy majd jól kiválasztjuk, ami nekünk kell, és tök jó lesz. Persze, persze, hisz másoknak is mennyire sikerült!
Itt Bíró Ica a buddhista , Orbán Vixi a keresztény, Pataky Attis a sámán, Gyurcsány Ferenc a baloldali. Ezek persze az igazán hasadtak, de a múltunktól minket is szakadékok - rendben, nosztalgikus szakadékok - választanak el.
Ó, amihez csak káeurópai kezecskénkkel érünk, a kultúra aranyává változik. Mi viszont ugyanúgy megmaradunk iszonyodva bámuló Midasz királynak.
2007. június 12., kedd
2007. június 10., vasárnap
Ókonzervatív siratóének Kelet-Európa felett
Iszaak Babel novelláit olvasgatom éppen - a Lovashadsereg a polgárháborút örökíti meg alulnézetből, az Odesszai történetek pedig a pezsgő kikötőváros zsidó betyárfolklórjának állít emléket. Most az "emléket állít" kissé népszabi-ízű fordulatáról lesz szó. Azért, mert Babel világa - a háború örök őrületén kívül - ma már csak emlék. Kelet-Európa meghalt, és a halott legalább egy emlékbejegyzést megérdemel (az Antonescu marsall román csapatai által kiirtott odesszai zsidóságnak mondjuk ennyi sem nagyon jutott).
Az Elbától kezdődő Kelet-Európa történelme etnikai szempontból igen mozgalmas volt. Szlávok a Trieszti-félszigetnél, németek a Volga alsó folyásánál, zsidók Kazahsztánban, ameddig csak a múltba tekintő szem ellát, multietnikumú települések ezrei. Mivel a térség nagy része felett két tradcionális, ezért a nacionalizmustól viszolygó dinasztia - a Romanov- és a Habsburg-ház - osztozott, ezért a nemzetiségi elv nem volt olyan kiemelt szempont, mint például a modern Franciaországban. Etnikai konfliktusok persze voltak - például a menetrendszerű oroszországi pogromok, vagy a magyarországi nemzetiségek ijesztő 48-as felkelései -, de ezek a Mából szemlélve jelentéktelen kocsmai verekedéseknek tűnnek.
A XX. század a maga nemzeti-modernizációs lendületével évtizedek alatt szétzilálta a sajátos kelet-európai etnikai szőttest. A második vilgháborúban a németek gyakorlatilag kiirtották a térség sokszínű, soknyelvű zsidóságát, a szovjetek pedig a XVIII. században betelepült - és a zsidókhoz hasonlóan rendkívül tarka-barka - németeket és a tatárokat. A rohadt bölcs "államférfiak" azt gondolták, hogy ha tiszta etnikai viszonyokat teremtenek (ami mit is jelent?), akkor biztos meg fogják tudni előzni a jövő nemzeti konfliktusait. Jól eltanulták a náciktól a rendszert. A lengyeleket a Curzon-vonal mögé szorították, a megmaradt német etnikumot pedig vagy a tömegsírokba, vagy az Elba mögé. Magyarokat cseréltek szlovákokra, lengyeleket ukránokra. Mondanom se kell, az etnikai pakolgatással lófaszt nem oldottak meg. Remélem mindenki látja, hogy Erdélyben, Koszovóban, a Balti államokban vagy akár Ukrajnában ma mi is a szituáció. Nem véleten, hogy száz évvel a két Monarchia megszűnése után mindenki menekül egy újabb multietnikumú közösségbe, az EU-ba. De ez már nem segít Tarnopolon vagy Odesszán, sőt szerintem rajtunk sem.
A nacionalizmus azonban a nemzeti eposzok lapjain porosodó álomkép maradt volna, ha nem lépett volna frigyre a modernitás lendületével. A modernizálás Európa ezen büdösebbik felén mindig is az állam segítségére szorult, ami a maga rendies-provinciális csordogálásában nem is vezetett volna semmiféle kataklizmához (sőt, a liberális reformerréteg joggal volt elégedetlen a változások felszínességével). A NOSZF eljövetelével azonban a modernizmusnak egy furcsa, vallásos ága került hatalomra Oroszországban, melynek temploma a gyár, bibliája az Állam és Forradalom, ikonfestője Eisenstein volt. A kommunistáknak a modernitás jelentette a Célt és a totális állam az Eszközt. Ez az evangélium a "szocializmus egy országban" évtizedei után, 1945-ben szabadult rá egész Kelet-Európára, hogy visszafordíthatlanul átrendezze az első világháborúban létrejött erőtlen kis pöcs-államok sorsát.
A jogi-etnikai-kulturális-gazdasági sokszínűség (ajánlom mindenki figyelmébe Gregor von Rezzori "Egy antiszemita emlékiratai" című könyvének Havasalföldjét vagy Bukarestjét) helyébe a tervgazdaság szabványokban és protokollokban gondolkodó (khmm...) robotzsaruja lépett. Nem az univerzalizmussal van baj - az írástudatlanság felszámolásával, a kiszámítható vasúti menetrenddel és az egységes mértékegységekkel azért egyet lehet érteni -, hanem azzal, hogy a totális modernizáció imperatívusza először szétzúzta a maga városiasító, iparosító, akármilyenesítő eszközeivel a tarkabarka premodern mozaikot, hogy azután a helyébe ültesse... a nagy büdös semmit. Ha valakinek fordult már fel a gyomra Pelevin-Oroszország vagy akár a mai újmagyar-ezojobboldal önnyálazóan "posztmodern"-nek nevezett üressége láttán, akkor tudja, miről beszélek. Ha ez túúúúl elvont (hoppá, újabb ká-európai tapasztalat!), akkor elég igénybe venni a MÁV vagy a BKV, vagy bármelyik más szocialista monstrum szolgáltatásait, esetleg elkávézgatni olyan "jobboldaliakkal", mint Bagó Zoltán, vagy olyan "baloldaliakkal", mint Schmuck Andor.
Az Elbától kezdődő Kelet-Európa történelme etnikai szempontból igen mozgalmas volt. Szlávok a Trieszti-félszigetnél, németek a Volga alsó folyásánál, zsidók Kazahsztánban, ameddig csak a múltba tekintő szem ellát, multietnikumú települések ezrei. Mivel a térség nagy része felett két tradcionális, ezért a nacionalizmustól viszolygó dinasztia - a Romanov- és a Habsburg-ház - osztozott, ezért a nemzetiségi elv nem volt olyan kiemelt szempont, mint például a modern Franciaországban. Etnikai konfliktusok persze voltak - például a menetrendszerű oroszországi pogromok, vagy a magyarországi nemzetiségek ijesztő 48-as felkelései -, de ezek a Mából szemlélve jelentéktelen kocsmai verekedéseknek tűnnek.
A XX. század a maga nemzeti-modernizációs lendületével évtizedek alatt szétzilálta a sajátos kelet-európai etnikai szőttest. A második vilgháborúban a németek gyakorlatilag kiirtották a térség sokszínű, soknyelvű zsidóságát, a szovjetek pedig a XVIII. században betelepült - és a zsidókhoz hasonlóan rendkívül tarka-barka - németeket és a tatárokat. A rohadt bölcs "államférfiak" azt gondolták, hogy ha tiszta etnikai viszonyokat teremtenek (ami mit is jelent?), akkor biztos meg fogják tudni előzni a jövő nemzeti konfliktusait. Jól eltanulták a náciktól a rendszert. A lengyeleket a Curzon-vonal mögé szorították, a megmaradt német etnikumot pedig vagy a tömegsírokba, vagy az Elba mögé. Magyarokat cseréltek szlovákokra, lengyeleket ukránokra. Mondanom se kell, az etnikai pakolgatással lófaszt nem oldottak meg. Remélem mindenki látja, hogy Erdélyben, Koszovóban, a Balti államokban vagy akár Ukrajnában ma mi is a szituáció. Nem véleten, hogy száz évvel a két Monarchia megszűnése után mindenki menekül egy újabb multietnikumú közösségbe, az EU-ba. De ez már nem segít Tarnopolon vagy Odesszán, sőt szerintem rajtunk sem.
A nacionalizmus azonban a nemzeti eposzok lapjain porosodó álomkép maradt volna, ha nem lépett volna frigyre a modernitás lendületével. A modernizálás Európa ezen büdösebbik felén mindig is az állam segítségére szorult, ami a maga rendies-provinciális csordogálásában nem is vezetett volna semmiféle kataklizmához (sőt, a liberális reformerréteg joggal volt elégedetlen a változások felszínességével). A NOSZF eljövetelével azonban a modernizmusnak egy furcsa, vallásos ága került hatalomra Oroszországban, melynek temploma a gyár, bibliája az Állam és Forradalom, ikonfestője Eisenstein volt. A kommunistáknak a modernitás jelentette a Célt és a totális állam az Eszközt. Ez az evangélium a "szocializmus egy országban" évtizedei után, 1945-ben szabadult rá egész Kelet-Európára, hogy visszafordíthatlanul átrendezze az első világháborúban létrejött erőtlen kis pöcs-államok sorsát.
A jogi-etnikai-kulturális-gazdasági sokszínűség (ajánlom mindenki figyelmébe Gregor von Rezzori "Egy antiszemita emlékiratai" című könyvének Havasalföldjét vagy Bukarestjét) helyébe a tervgazdaság szabványokban és protokollokban gondolkodó (khmm...) robotzsaruja lépett. Nem az univerzalizmussal van baj - az írástudatlanság felszámolásával, a kiszámítható vasúti menetrenddel és az egységes mértékegységekkel azért egyet lehet érteni -, hanem azzal, hogy a totális modernizáció imperatívusza először szétzúzta a maga városiasító, iparosító, akármilyenesítő eszközeivel a tarkabarka premodern mozaikot, hogy azután a helyébe ültesse... a nagy büdös semmit. Ha valakinek fordult már fel a gyomra Pelevin-Oroszország vagy akár a mai újmagyar-ezojobboldal önnyálazóan "posztmodern"-nek nevezett üressége láttán, akkor tudja, miről beszélek. Ha ez túúúúl elvont (hoppá, újabb ká-európai tapasztalat!), akkor elég igénybe venni a MÁV vagy a BKV, vagy bármelyik más szocialista monstrum szolgáltatásait, esetleg elkávézgatni olyan "jobboldaliakkal", mint Bagó Zoltán, vagy olyan "baloldaliakkal", mint Schmuck Andor.
2007. június 3., vasárnap
Cure
Tegnap illegális brutáltechno-bulin voltunk egykori- és jelenlegi kedves (khmmm...) kollegákkal a Hármashatár-hegyen. Amikor eldöntöttük, hogy oda megyünk, ajkaim közül csaknem lángoló lázadó szózat szakadt ki, de azután kiderült, hogy háromezren választották a hétvégi ellenállásnak ezen formáját. Ennyit a partizánkodásról.
De volt csillagokba nézés, és városfény által halvány glóriával megrajzolt hegytető. Hajnalra azonban a fejenkénti fél csoki és panyolai ésésés... elfogyasztása foltott ejtett szűzi lelkemen, de ezt ma kúráltam/kúrálom:
- hekatombát áldozok a Jó Zene oltárán - nem a kiábrándító Petőfi Rádióra gondolok, hanem David Holmes-ra, az Amorf Ördögökre és a 70-es évek telt funkzenéire.
- Levelet írtam.
- Mániákus sikasika a konyhában.
- Iszaak Babel vs. Örkény István novellavadászatot rendezek.
- Esztétikai percepciómat letörölgetve megnézem a Death Proof-ot. Úgy, mintha a Kill bill 2 nevű hiba nem esett volna meg.
- Aztán meglátom.
De volt csillagokba nézés, és városfény által halvány glóriával megrajzolt hegytető. Hajnalra azonban a fejenkénti fél csoki és panyolai ésésés... elfogyasztása foltott ejtett szűzi lelkemen, de ezt ma kúráltam/kúrálom:
- hekatombát áldozok a Jó Zene oltárán - nem a kiábrándító Petőfi Rádióra gondolok, hanem David Holmes-ra, az Amorf Ördögökre és a 70-es évek telt funkzenéire.
- Levelet írtam.
- Mániákus sikasika a konyhában.
- Iszaak Babel vs. Örkény István novellavadászatot rendezek.
- Esztétikai percepciómat letörölgetve megnézem a Death Proof-ot. Úgy, mintha a Kill bill 2 nevű hiba nem esett volna meg.
- Aztán meglátom.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
